Sosevolt Cirkusz – a Lilliput Társulat bemutatója

A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulat október 6-án mutatta be a Mészöly Miklós mesenovellájából színpadra adaptált Sosevolt Cirkusz című bábelődást Bartal Kiss Rita rendezésében. A bemutató helyszíne Nagyváradon az Árkádia Bábszínház volt, amelyet az V. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának keretében tekinthette meg a közönség. A produkciót öt éven felülieknek ajánlják.

Az előadás ismertetője:

„Délután. Vége a délelőttnek – dél van. A mi nevesincs falunkban úgy mondják: fahegyen áll a nap. Még a zenészek is árnyékba húzódnak ilyenkor, s mielőtt a finom ebéd után szundítanának, megfontolt szavakat raknak egymás mellé, hogy a hosszú délutánra bőven maradjon álmodnivaló…”

A meseszerzőként is igen termékeny Mészöly Miklós különleges, finom és rebbenékeny története, a Jelentés egy sosevolt cirkuszról nem hagyományos mese. Inkább költői mozaik, amelynek kockáit a hétköznapi logika szabályait sutba dobva fűzi egymáshoz a szerzői fantázia. A rejtélyes atmoszférájú szkeccsekben a mindennapi élet jelenségei érnek össze az emberi értelmen túli világ íratlan törvényeivel. És hát mi lehetne érzékletesebb helyszíne ennek a különös világnak, mit a cirkusz? Ami, ráadásul, sosevolt… Vagy mégis talán?

A nyomok – néhány patalenyomat, megperzselődött fű, pár marék széna, kevés eltaposott hamu, kisebb-nagyobb lyukak, egy csorba tükör, satöbbi – mindenesetre arra utalnak, hogy mégis csak volt. És ha volt, akkor biztosan nem volt mindennapi. Például ilyen lehetett: a fellépők lakhelye ötkerekű lakókocsi – a hatodik a pótkerék, ez póznára tűzve forog a fejük felett, ha fúj a szél. A mutatványos állatok: egy zebra, amelynek az egyik oldaláról elvesztek a csíkok, egy szalmaoroszlán, amelyiket estéről estére megesz a zebra s másnap mégis egy új oroszlán cammog be a színpadra, három fekete papagáj, egy szakállas kutya, egy borotvált fejű macska. És Henye Egyed, a süket állatidomár még hortyogva is meghallja, ha a macska ugat, a kutya nyávog, a papagájok nyihognak, a zebra bőg, a szalmaoroszlán nyerít!

A Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadásának saját, külön bejáratú sosevolt cirkuszában ilyen és ehhez hasonló váratlanságokra számíthat az érdeklődő néző. Érzékeny, szenvedélyes és gyermekien kíváncsi figyelemmel alkothatja újra a bábszínészek segítségével ennek a különleges világnak egy-egy szeletét. „És a többi, amit csak ezután veszünk észre! Hiszen a rét olyan nagy… Kutassatok tovább!”

Író: Mészöly Miklós (Kossuth-díjas)
Színpadra alkalmazta: Markó Róbert
Látványtervező: Rófusz Kinga
Zeneszerző: Dés András
Zenei vezető: Varga Imre
Koreográfus: Györfi Csaba
Rendező: Bartal Kiss Rita (Blattner-díjas)

Szereplők: Benczi Tekla, Daróczi István, Hanyecz Debelka Róbert, Lélek Sándor Tibor, Németi Emese, Oláh Anikó Katalin, Stéfán Bodor Mária, Szabó J. Viktor, Szentpéteri Lenke

Zenészek: Csepei Róbert, Haraji Adalbert, Varga Imre.

A színház honlapján elérhető ismertető itt olvasható.